
Johann Wadephul nagyon nem örült a látottaknak.
Az is kiderült, hogy a három moldovai állampolgár a schengeni térség összes országában beutazási tilalom alatt áll.
Az Eurocontrol szerint idén év elején 5%-kal nőtt a forgalom és a késések száma is az előző évhez képest.
Orbán Balázs gyorsan reagált Ukrajna „kamu jogértelmezésére”.
Súlyos gyanú merült fel.
„Az év végéig megnyitják az EU-csatlakozáshoz szükséges összes tárgyalási klasztert” – mondta Ukrajna miniszterelnök-helyettese.
A költségvetés középpontjában: a családok és nyugdíjasok.
A pénz beszél, a többi porhintés.
Nem erre számított a Pravda.
Bármilyen hosszú is legyen a folyamat, már érezhető a vég kezdete.
„A brüsszeli bürokraták már teljesen elveszítették a kapcsolatot a valósággal” – mondta a szlovák környezetvédelmi miniszter.
Drón- és éjjellátó kamerákat is bevetnek a cél érdekében.
Már hétfőn kiderülhet, mi lesz az Európai Bizottság elnökének sorsa.
Bizonyítást nyert a megállapítás.
Halálos hőség tombol Európa munkahelyein – Spanyolországban és Franciaországban már áldozatokat szedett, az EU pedig még mindig nem lépett egységesen a dolgozók védelmében.
Elmondása szerint a megállapodások hivatalos aláírására már a jövő héten sor kerülhet.
Szeptemberi műtétje után visszatért az olimpiai ezüstérmes válogatottba, Genovában a férfikardcsapat tagjaként Európa-bajnoki címet ünnepelhetett, egyéniben pedig második helyen végzett Szilágyi Áron. Interjúnk.
Persze ideje volt már ennek, de arra talán senki nem számított, hogy a brit–francia–német tandem egyszerre veszíti el a kezdeményezést Ukrajnában és a Közel-Keleten. Ugrósdy Márton írása.